A magyar nép szenvedni fog

A magyar nép szenvedni fog

Itthon: Kis falvakba lehelne kulturális életet a kormány | hvg.hu

A választói értelemszerűen jobbnak tartják Orbánt az ellenzékénél. Ez a súlyos rövidlátás a magyar nemzet mai rettenetes állapotának politikai kulcsa, ami nem egy Nobel-díjra méltó felfedezés. Sokkal elgondolkodtatóbb, hogy mi lesz ennek a vége.

Orbán bármit — aminek még csak egy részét “élvezhetjük”, sokkal több még, ami vár ránk — megtesz a hatalma megőrzése érdekében, miközben számolatlanul privatizál(tat)ja a nyugati és hazai adófizetők pénzét, tehát úgy akar hatalmon maradni és büntetlenséget élvezni, hogy közben folyamatosan szívja el az erőforrásokat a saját szavazóitól is. Az élősködésnek minden fajtája előbb-utóbb megöli a gazdatestet (jelen esetben a magyar nemzetet), előbb még a szervezet súlyosbodó lerobbanását okozva benne. A vírus kezelésének kaotikus gyakorlatáról mindenki értesült, egyre többen a saját bőrükön érzékelve ezt, ha nem volt elég az értelmük hozzá, hogy az eddigi gátlástalan lopásból, hazudzásból, normaszegésből és — konkrétabban — az egészségügy normálállapotából következtetni tudjon egy válsághelyzet kezelésének minőségére. A metaforikus szervezet (a nemzet) lerobbanása — hasonlóképpen — nem az agyi, hanem a vitális testi funkcióinak kimerülésével fog bekövetkezni: magyarul az eddig se nagyon gondolkodó népnek a testi (élet-) funkciói fogják felmondani a szolgálatot, mielőtt eljut az értelméig az életmódváltozási igény.

Még egyszerűbben: a magyar népnek még komolyan szenvednie kell ahhoz, hogy felfogja, milyen baj hozott magára a bűnözők kormányzásának eddigi eltűrésével. Nemcsak az utaknak, a munkahelyeknek és az életszínvonalnak kell a régió egyéb országaihoz képest is (statisztikailag) tönkremenniük, hiszen a statisztikák egy rendes magyar emberig, aki Orbán-tévéket néz, el se jutnak, vagy ha eljutnak is, nem jutnak el az értelemig. A statisztikák olvasása és értelmezése olyan kompetenciákat kíván, amik az ország népessége nagy részének nem állnak rendelkezésére, illetve ha valamicske olvasottságuk volna ezeknek, az etnicista-álkeresztény-xenofób propaganda aláássa a hitelességüket. Most ott tartunk, hogy a rezsim vezetője az EU válságkezelési alapját is inkább tönkreteszi, minthogy az EU-belépéssel egyébként kötelezőnek elismert jogállami állapotot végre visszaállítsa az országban. (Nem, nincs a jogállamnak turul-magyar értelmezése, vagy ha van, az nem jogállam. A jogállamnak objektív kritériumai vannak, amelyek közül az országunk nagyon kevésnek felel már meg. Értelmes hazafi ebben a konfliktusban — ami a civilizáció és egy cinikus rablóbanda konfliktusa — Magyarországnak, tehát az EU-nak drukkol; a tágabb kérdést illetően pedig drukkol az EU, a nemzeti kormány, a régiók és az önkormányzatok közötti hatalommegosztásnak, hogy ezzel is csökkentse a rég túlburjánzott állami hatalomkoncentráció nemzetromboló hatását.)

A magyar népnek továbbá szenvednie kell, mert a nemzet eleve nem a polgári-versenyképes-civilizált normák szerint konstituálódott, tehát eleve rettenetesen sok dolgunk lett volna ezen a téren, konkrétan a domináns nemzeti gondolkodás versenyképes (ugyanakkor organikus) átalakításával. Hogy ez 2010 előtt nem így történt, az az Orbánét megelőző összes kormány és általában az értelmiség sara és soha el nem múló bűne a tömeggel szemben.

Megértem, ha valakinek a fütyülős barackpálinka és Wass Albert érték — de rossz hír nekik, hogyha ezt nem sikerül polgári, teljesítményelvű, fair, kooperatív társadalmi gyakorlattal ötvözni (márpedig nagyon nehéz), akkor azt elsősorban ők maguk fogják megszenvedni; azok tehát, akiknek a műveltsége, életmódja, készségszintje és mozgási szabadsága nem enged többet, mint az említett példák élvezetét. Ezek ugyanis azok, akik a legtöbbet veszítenek a korrupt, xenofób, hazug rendszerrel, mert mindenki másnak nagyobb az esélye a rendszerhez való kritikus viszonyulásra, az autonómiája maradványainak megőrzésére, ad absurdum a kivándorlásra és nyugati sztenderdek szerinti életre. És fájdalom, az előbbi megalázottak és megszomorítottak azok, akiknek az igénytelenségére és tudatlanságára Orbán szervezi a kleptrokráciáját, az ő életlehetőségeiket téve tönkre egyszer és mindenkorra (a cinizmus non plus ultrája), miközben persze ezek történeti többsége fogságban tartja az egész társadalmat és húzza le a magyar társadalom esélyeit a boldog életre.

Ami Magyarországon ma folyik, az példátlan, összefüggő gaztettsorozat. A legutóbbi 2,5 milliárd eurós hitelfelvétellel a magyar kormány már a látszatáról is lemondott annak, hogy európai értelemben civilizált, versenyképes társadalmat akarna építeni; az EU szétdúlására irányuló leplezetlen barbarizmus pedig koncentráltan veti fel — a forint rombolása, Paks, a belgrádi vasútvonal, a közszolgáltatások lerohasztása, a közpénzek nyakló nélküli fosztogatása, az erkölcsi és jogi normák aláásása és a társadalommal szembeni pszichés terror után — legalább erkölcsi értelemben a hazaárulás tényét. Erkölcsi értelemben “csak”, mert a hazaárulásnak egyébként pontos alkotmányos kritériumai vannak, amelyeket egyelőre nem tudunk bizonyítani a rezsim vezetőivel szemben. Egyszer talán erre is sor kerül. Mindenesetre a rezsim olyan válságjeleket mutat, amik arra utalnak, hogy örvénybe került (az eddigi mozgása, objektív szemmel visszatekintve, az örvényhez való közeledésről szólt); ettől kezdve a viselkedése alig kiszámítható lesz, illetve minden nappal egyre több kárt fog okozni az ország vagyonában, egyébként is kimerülő erkölcsi tartalékaiban és az emberi életekben. 

A magyar nemzet olyan válságban van, amelynek a mélységét és súlyát még kevesen érzik át teljesen. És még olyan évek állnak előtte, amelyek mélyrepülését egyelőre legföljebb sejthetjük.

Facebook Comments