Führerprinzip

Führerprinzip

Én, aki egy poszttal lejjebb még a nemzeti kiegyezésért, néhány poszttal lejjebb meg az Orbán indukálta nemzeti kerekasztalért rimánkodtam (indokok helyben), most már elvesztettem minden reményem: nem csak ezekben, hanem abban is, hogy a jelentős ellenzéki győzelemnél lehetne jobb megoldás az ország mély válságára. Azt mondom, amit Churchill mondott a demokráciáról: a nagyarányú ellenzéki győzelem a legrosszabb, ami várhat ránk, leszámítva az összes többit. Hogy megvalósul egy ilyen, abban nem hiszek. De meg kell próbálni, és ehhez valamit gyökeresen másként kell csinálni a (nem létező) baloldaltól az LMP-ig terjedő sávban.

Legutóbbi döntései (alább) mindenkit biztosíthattak a Vezér hajlíthatatlanságáról és minden rendű és rangú ellenfelével szembeni olthatatlan bosszúvágyáról, ezen túlmenően pedig teljes egészében kimerítik a náci Führerprinzip formális jogi értelmét: a Vezér a törvény fölött áll, az alkotmány a végrehajtó hatalom szolgálója, a Führer szava maga a közjó, a kritika ellenség. Ennél nem nagyon van lejjebb, csak a terror eszkalációja. Az volna illő, ha az Alkotmánybíróságunk most szépen egyetlen vészterhes gesztussal lemondana –, de nem fog, mert a tagjai puha pöcsök és részei már a NER-nek. Ahogy Navracsics, Pokorni, és az összes (három-négy) “emberarcúként” ünnepelt fideszes számára is eljött a megfelelő alkalom, hogy benyújtsa a lemondását, és végre valamiért kiálljon, ami aligha komcsi, libsi, vagy brüsszeli — hanem, ha így tetszik, magyar és helyes –, de nem fognak lemondani, mert a velejéig romlottak. Szóval, alaptörvény-módosítás lesz, ezekkel:

— OBH hatáskörének visszaállítása a peráthelyezésekben.

— Család retrográd-konzervatív fogalmának (és a vele járó anyagi, erkölcsi diszkriminációnak) a visszaállítása.

— Kampányhirdetések leszűkítése az alig nézett és hallgatott közmédiára.

— Hallgatói röghöz kötés (szembe köpve minden civilszervezetet, amelyek korábban lementek kutyába és tárgyaltak, sőt — szerencsétlenek! — hittek a kormánynak).

— AB precedenseinek és az alkotmányos szellemnek (“láthatatlan alkotmánynak”) a kiradírozása a jövőbeni döntések megalapozásából és indoklásából.

— Földügyekben sarkalatos törvényt kell hozni — elképzelhetjük, hogy milyen lesz az.

— Hajléktalanügy visszautalása (a közismert módon “szociálisan érzékeny”, “bátor” és “független”) önkormányzatok és polgármestereik kezelésébe.

–Kövér őrsége alkotmányos státust kap!! (Egy úgynevezett demokráciában!)

A mű készen, az alkotó pihenhetne. De félő, nem fog. A választási regisztrációban egyelőre visszakozott. Biztos vagyok benne, hogy mégsem kockáztat semmit, mert úgy akar befordulni a választási utcába, hogy a többiek még a cipőfűzőjükkel bajmolódnak. A Vezér nem kockáztathat. És nem is kockáztat. (Érdemes elolvasni minden idők legpofátlanabb, legcinikusabb politikusi interjúját a mai Népszabadságban Lázárral. Fecseg a felszín. Rohadt a mély.)

Facebook Comments