Nemzeti idiotizmus

Nemzeti idiotizmus

A MN idióta leleplezésére született HaHás önfeljelentés, miszerint a hallgatói szervezet valójában “ezer szálon kötődik a Fideszhez”, illetve annak ironikus beismerése, hogy a “diákmozgalom mögött diákok állnak”, kellemesen találó válasz arra a hisztérikus, lényegölő érvelési eljárásra, amely átvette a politizálás helyét Magyarországon. Nem az számít, amit valaki mond, tesz, ami egy közös valóságban történik, hanem ennek a legjobb esetben is egy hipertrofizált imázsa, rosszabb esetben pedig az összeesküvéselméletek, bizonyíthatatlan összefüggések, sejtések, mémek, ideologémák, a meredek hazugságok és a szimpla ostobaságok öngyilkos elegye, pártvalóság, pártspeak. A helyzet nyilvánvalóan ostobább annál, mint amilyen ravasz: az ország megbízhatóan süllyed vissza Meótisz mocsaraiba, a csodaszarvas meg rohadtul nem akar előmászni sehonnan, keresi a bolgárokat, bárkit. Egyedül maradtunk saját magunkkal, közös mondatokra képtelenül, garantált függetlenségben mindentől, ami értelmes. 

Hosszú évek óta úgy játszunk a nemzeti idiotizmus lehetőségeivel, hogy mára már másra sem vagyunk képesek, többnyire idióták szólalnak meg a nyilvánosságban, idióták osztják az észt saját vagy mások idióta döntéseivel kapcsolatban, egyáltalán, jószerivel csak idióták gondolják, hogy meg kell szólalniuk, az idiotizmus vette át a valamennyire is komoly érvelés helyét a sajtóban, a kormányajkakon, az ún. közbeszédben. A nemzeti idiotizmus olyan felkent apostolai, mint Szijjártó, Selmeczi, Matolcsy, Semjén, Bogár, Fekete, Hoffmann, az őket kiszolgáló sajtómunkások hada nem csak a nyugati “liberális konszenzussal” mennek szembe (és emiatt kétségtelenül könnyebben érik el az idiotizmus epikus távlatait, mint a balos hasonhajlamúak), de az értelemmel és az emberi méltósággal is — a saját méltóságukkal legelébb. Azt nem hinném, hogy eredendően pszichiátriai ínyencségek lennének: inkább a szervilizmus, a szakmai és emberi önmérséklet tökéletes hiánya, és a haszonszerzés vágya — így együtt — juttatták el ezeket és számos névtelen társukat az önfeladásnak abba az állapotába, hogy naponta okozhatnak károkat a politikai nemzetnek valamilyen általuk sem látható szent végcél nevében. Közös munkálkodásuk eredménye, hogy a politikai beszéd és a politikai értelem annyira elszakadt a köznapi megfelelőitől, hogy a magyarok fele már egészségügyi minimumfeltételnek tekinti, hogy az apátiába meneküljön, becsukja a szemét, fülét, száját, és bezárja ajtaját előttük — de persze a valóság előtt is, amit ezek nem engednek megmutatkozni. Kialakult egy rettenetes helyzet, amelyben a szónak már semmi szemantikai tartalma, legfeljebb emóciója van (kb. az üvöltés).

Szívesen írnám, Bauer ide vagy oda, hogy a mai ellenzék is vétkes mindebben. Írom is. De a mesterek a jobboldalon vannak, mind Orbán köpönyegéből bújtak elő, és mindegyik megteszi a maga kis hozzájárulását. Az üvöltés jobboldali eszköz. (A baloldalé, ha már itt tartunk, a kádári gyökerű, jól beágyazott mutyi. Az előbbi, későn jövőként, kénytelenségből offenzívabb, zajosabb, ez utóbbi a status quo őrzése miatt látszhat akár civilizáltnak, jogszerűnek, khm, demokratikusnak is. Pedig csak másképp rombol. A mutyit tervszerű fosztogatással ellensúlyozza a kétharmad. Üvöltenek és fosztogatnak. Az aktuális gyengék puha szóval az értelemre hatnak és mentik a mutyit. Lájkolod?) Közben azt sem mondom, hogy a jobboldal érvrendszere teljesen értelmetlen és elvakult lenne: csak éppen nem hallatszik ki az artikulálatlan üvöltésből és rombolásból, vagy amit hallunk, azt rendszeresen eltemeti a következő alázúduló kreténség-lavina, amitől a jobboldali politikai taktika is egy kőbalta szofisztikáltságával vetekszik. Az unortodoxia nemzetközi áttörése nyilvánvalóan nem fog sikerülni (ha valami, hát a magyar valóság elrettenti a vállalkozókedvűeket), és jottányit sem változik tőle a nemzetközi hatalmi berendezkedés: a bankok bankok maradnak, a multi tőke multi tőke, a tőkeszegénység kumulálódó hátrányt jelent, csakúgy, mint a gazdasági fantazmagóriák és (az EU-ban legalábbis) az autokraták büdös lehelete. A J P Morgannek “Orbán who?”, viszont mi, magyarok, speciel még évekig nyögni fogjuk az idiotizmusba ágyazott szabadságharcunkat. Mindent összevetve a magyar csapat vezérestől, mindenestől, a képességeinek megfelelő munkát végzett. Megnyugodhatnak: benne lesznek a történelemkönyveinkben. A magyar történelemében.

Facebook Comments