A Fidesz-molinó elemzése

A Fidesz-molinó elemzése

Amikor nincs társadalmi konszenzus alapvető ügyekben, és a politika rútul meglovagolja az ellentétes indulatokat, elkövetkezhet olyan helyzet, hogy a konfliktusok eszetlen élezése robbanáshoz vezet. De addig a politikai logika könyörtelenül a hatalomszerzés irányába hajt.

Egy korábbi posztban írtam arról, hogy a baloldal végső összetartó ereje az antirasszizmus, az antirasszizmus viszont a politikai nyereségszerzésnek csak eszköze, nem pedig a politika (akár csak egyik) célja. A politika célja mindig a hatalomszerzés (a gondolatok, a viselkedések és az állam fölött), a baloldal számára az antirasszizmus csak eszköz ehhez. Ezért fordulhat elő, hogy Gyurcsányt és környezetét táblával a nyakukban végtelenül hiteltelennek érzi az is, aki egyébként feltétel — sőt gondolkodás — nélkül rasszizmus-ellenes. A politika logikája bonyolultabb, mint hinnénk, az égető társadalmi ügyekre árnyékot vethet a politika jelentésrendszere akkor is, ha ezek az ügyek egyébként nem tárgyalhatók és nem oldhatók meg politikai döntések nélkül.

A Fidesz-molinó elég mesterien és elég aljasan — de tökéletesen szinkronban a fentiekkel — éppen a baloldal összetartó erejét akarja kikezdeni a rasszizmusban elrejtett vád megfordításával — a rasszizmus potenciálisan gyilkos indulatainak a konkrét gyilkossággal való visszaverésével. Ez nyilvánvalóan az antirasszizmus tárgyának és értelmének, valamint a Bayer elleni elemi felháborodásnak a megcsúfolása. A Fidesz kihasználja a politikum természetét, hogy abban megtörik az elemi értékítélet, és ami első ránézésre konszenzust teremthetett volna akár, az a másodikra ócska politikai áruvá válik — ahogy Bayer ellenfelei korábban az egyedül helyesnek tűnő esztétikai és etikai értékítélet képviselői voltak, mára a gyilkosok pártfogóiként tűnhetnek fel, a rasszizmus eredeti vádja pedig átalakulva visszahullik rájuk. Még úgy is, hogy a politikai manipulációba a Fidesz tényszerűen hazugságokat is kever, hiszen: egy, a Lendvay utcában tüntető leharcolt társaság nyilvánvalóan nem védte a gyilkosokat az ő konkrét gyilkos voltukban, kettő, hála Istennek, az inkriminált esetben végül gyilkosság sem történt, csak kísérlet, három, a “gyilkosok pártja” nyilvánvaló áthallást hordoz — akár az MSZP-re és a DK-ra is vonatkoztatható az előbbi utódpárti és 2006-os szerepe miatt, tehát a Fidesz-mítoszból és -történelemszemléletből is jócskán kapunk. Az antirasszizmus szembeállítása a “Ne álljatok a gyilkosok pártjára” mondattal olyan komplex hazugság, ami már-már igazi mesterműnek tekinthető a műfajában.

Ron Werber megnevezésének a második mondatban viszont — van aki még csodálkozik? — félreérthetetlenül rasszista éle van. A gyilkosok együtt emlegetése a nevezett úrral egy szinte kérő mondatban (tanácsban) furcsán praktikus színbe helyezi ugyan a transzparenst, de az állandó jelzőként a jobboldali sajtóban Werberhez járuló izraeli volta (a karakteres neve mellett) olyan jelentést hordoz, amely a sötét mesterségén (az MSZP kampányguruja) és akár a gyilkos potenciálján is túlmutat: a zsidósága (ti. magyar-gyilkos volta) felé. A transzparens második mondata ezzel cinikusan építkezik az első mondatban kialakított hazugságon, magát immár az előző egyszerű igazságával hitelesíti. Kibontva az igazság minden részletét: ha valaki nem akar a magyar-gyilkosok pártjára állni, annak — hallja, akinek van füle a hallásra — célszerű antiszemitának is lenni.

Bayer ezzel teljes diadalt arat. A pártja nemhogy nem átkozta ki, de meg is védte a szimbolikus (ha nem is a verbális) térben. De a lényeg: nekünk semmiben sem sikerül konszenzusra jutni, és a baloldal változatlanul lényegesen gyengébb a politika (cinikus) művészetében, nem is egészen érti annak az erejét. Amíg az MSZP és szatellitjeinek politikai identitását az antirasszizmus adja (és más tekintetben hiteltelenek és gyengék), addig az antirasszizmus is vereséget fog szenvedni a szimbolikus mezőben. A Fidesz nem rasszista (ha lehet egyáltalán ilyet mondani egy pártról), de sosem fogja alárendelni magát a baloldal által irányított antirasszista diskurzusnak. Ahogy — helyesen — Bajnai is hasonlóan döntött. Amíg a kormányzó párt a rasszizmus veszélyét nem értékeli valós veszélynek, addig szabadon játszik vele ez után is, és örömmel mossa fel a padlót a baloldali értelmiséggel.

Facebook Comments