Te kit csinálsz ki ma?

Te kit csinálsz ki ma?

A dolgok alapvetően oda konkludálnak, hogy a magyar jobboldal végső szervezőerejévé az antikommunizmus vált (hús-vér kommunisták/nemzetárulók nélkül), a baloldal csataüvöltésévé pedig az antirasszizmus (amihez viszont rasszistákra/nácikra nincs szükség, bár — tul.képp feleslegesen — vannak). A politika a tömegtársadalmakban alapvetően érzelmi kérdés, nem Kant- és Németh László-értelmezők vitafóruma — aki nagyobb mélységet követel, az menjen bölcsésznek vagy légideszantosnak. Az antibolsevizmus/antifasizmus mint a politikai kultúránk, khm, két sarkcsillaga azonban olyan altesti mélységei a politikának, amiért szégyelleni kell magunkat. Ez a roppant primitív logika nyírja a rendszerváltást, amióta csak megesett. Félve mondom, kellene egy másik primitív logika, ami szintén nem terheli meg a népet, de nem ennyire destruktív. Az a baj azonban, hogy csak a létező nyelvet érti a nagyérdemű, egy másikra nincs esély, ez ivódott a vérébe (vagy inkább transzfundált az uraitól). Ez alapján mindenki el tudja magát helyezni a térképen, aki nem, azt mások elhelyezik, alig választanak be tehát egy pártot a parlamentbe (legkésőbb ekkor), azonnal elkezdi magát e logika mentén reszelni, és végül helyes kis Bibó-páciens válik belőle, egy rohadt zombi, de (megkönnyebbült sóhaj) révbe ért. Az LMP a megmondhatója, mennyire így van. Nem akart beállni, most meg már nagyítóval sem látni, és még az is szétesik.

Így lett a Fidesz nagy párt, így akar az MSZP ismét az lenni (+ a nyugdíjas-lenyúlási faktor). Pétervári Zsoltnak van egy nagyszerű cikke a mai ÉS-ben, nagyrészt nem értek vele egyet, de majdnem jól megragadja, hogy miért ürült ki és marad üres a közép Magyarországon: mert nem talál olyan logikát (mítoszt), ami leválthatná az antifasizmus és az antibolsevizmus akolmelegét. A modernizációs, parlamentáris, ökotudatos, patrióta, emberjogi, igazságossági, polgárosodási, szolidaritási, versenyképességi, munka- és becsület-duma igazán senkit sem érdekel a Kárpát-sivatagban, köcsögség, ahogy van. Férfiak vagyunk, vagy mi. (A nők is.) Mit érdekel minket, ami összeköthetne, és nem elválaszt. Ami nem atavisztikus és bizonyíthatatlan. Amiben az értelemnek egy csöppnyi szikrája is van.

(Persze, az antirasszista sóder sem emberjogi nálunk, hanem egzisztenciális, ha van is helye, hamisan cseng. Nem a jogaid érdekelnek — mondaná, ha igazat mondana –, hanem hogy kinek vagy a potenciális áldozata. Ha a másiké, akkor megvédlek, ha az enyém, akkor peched van, mert akkor tuti, hogy kicsinállak. Na, mennyivel toleránsabb a hazai liberalizmus a hazai fidesizmusnál? Kac-kac. Hát alig valamivel, legfőképp csak annyival, amennyivel fantáziátlanabb. Ezt bőven megtapasztalhatta az, aki a Magyar Bálintok idejében sem nyalt senkinek. Most jobban kell nyalni, ez a különbség. És precízebben utánanéznek annak, akit kivágtak az ablakon. Oh yes, már nem nagyon mondják, hogy érdekli őket a demokrácia. Gábor, Bálint és Iván csak elfelejtettek úgy tenni. Viszont azzal, hogy a liberális demokrácia rendszerváltáskori épületébe megszűntek hordani a habarcsot, elérték, hogy abba már csak bele kelljen rúgni 2010-ben.)

A politikai kultúránk stabil: nem az a lényeg benne, hogy én ki és milyen vagyok, az a lényeg, hogy téged kinek és milyennek gondollak. Ez rögtön bizonyítja is a szememben, hogy ki és milyen vagy. És ha én vagyok hatalmon, hozzá még rosszul is jársz.

Nem mintha Bajnai személye nagyon izgatna, de izgat, mi lesz a középre vonatkozó aspirációival. Szerintem semmi. A magyar közép délibáb. Vagy szomorú, vizes sík.

Facebook Comments