Hazugságok III: A multik

Hazugságok III: A multik

A multikkal kapcsolatos népi ellenérzések különösen erősek, illetve a kritikátlanság — etatista liberális oldalon — különösen szembetűnő olyan tőkeszegény (tőkeimportőr) országokban, amelyek egyúttal alacsony hozzáadott értéket is képviselnek a multinacionális ellátási láncokban. A globkritbe bukó magyar népi frusztrációt tovább fokozza a hagyományosan fals önértékelésünk (részint “a magyar tehetségre”, részint a nemzeti múltra vonatkozóan), amely azt a meggyőződést táplálja a magyarok jelentős részében, hogy velünk kitolnak, minket messze érdemeinken alul értékelnek, sőt a világ hajlamos össze is fogni ellenünk, noha éppenséggel hálásnak kellene lennie nekünk. A kormányzati szintre emelt antiglobalista, multiellenes tódítások erősítik az arra fogékonyakban a Washington-Brüsszel-Tel Aviv tengely boldog pörgésének képzetét, a visszatérő magyarellenes titkos tanácskozások előkelő helyének faktumát a nagyhatalmi napirenden, a mindenkori magyar szabadságharccal szembeni nyugati egységfront ötletét, és további ökörségeket.

Közelebb áll az igazsághoz, hogy egy, Magyarország nem szuverén ország a szuverenitás teljességének értelmében, de mi ahelyett, hogy a helyi értékén kezelnénk ezt a tényt, felhergeljük magunkat, és szívós munkával tovább rontjuk  a pozíciónkat; kettő, a multik valóban nem a szeretetre és a szolgálatra építik a filozófiájukat, egyúttal azonban — mindent összevetve — szeretnének racionálisan működni. A szuverenitás felemlegetésének — főleg XVI. századi (!) kritériumok alapján — csak egy letűnt civilizációs paradigmában van értelme, de az érzelmi létjogosultságát megértem. (A nemzeti érzelem a nacionalizmus törzsökös fája.) A multik pedig tényleg sok szempontból nem erkölcsi minták, mert gyakran korruptak és ahol tehetik, kihasználják a helyi emberjogi, gazdasági, környezetvédelmi stb. szabályozásokban lévő lyukakat, nem ugyanazt a minőséget viszik mindenhova, a nyereséget viszont rosszabb környezetből repatriálják — mégis, ahol az államok nem korrumpálhatók túlságosan és nem szabják lelkesen a gazdasági környezetet egy megrendelő ízlésére, ott a versenynek, a globalizációnak és szabványoknak jelentős civilizatórikus hatása van a fejlődő környezetekre. Tehát az összkép legalábbis megértendő, a multik, hogy ne mondjam, megérnek egy misét.

Amellett, hogy a multik nélküli Magyarországon (beleértve azt is, hogy minden korábbi állami vagyontárgy “nemzeti” kézben marad) ma elképzelhetetlen nyomor tombolna, az ország nem volna az EU és a NATO tagja, és minden bizonnyal folyamatos utcai harcokkal és anarchiával kellene szembenéznünk, szóval mindemellett a multik mai szelektív megadóztatása és pfujolása nem tűnik éppen heroikus tettnek. Ez csak a gyávák nagyszájúsága. Az energetikai, telekom cégek, bankok megadóztatása sem túl bátor, ha azt vesszük, hogy a beágyazott infrastruktúrájuk és befektetett eszközeik miatt alig mehetnek el innen komoly veszteségek nélkül, ráadásul, ha rosszul sülnek el, a különleges intézkedések árát sem az állam és nagyszájú felkentjei viselik, hanem a nép (amelyik momentán viseli is).

A multikkal szembeni kormányzati retorika tehát annak a gyanús nacionalizmusnak a része, amiről egy korábbi posztban már megemlékeztem. Mindez nem jelenti, hogy a kormányzatnak ne volna kutya kötelessége kialakítani azt a gazdaságszerkezeti és makrogazdasági egyensúlyt, amelyben a hazai vállalkozások szimbiózisra léphetnek a multikkal, megtanulva tőlük, ami jó, és megtartva maguknak, ami a saját értékük, és ne kellene okosan tárgyalniuk — a hőzöngés helyett — a generális piaci szabályozókról multikkal, érdekképviseletekkel, mindenkivel, akivel kell. De minden ökölrázás és nagyszájúság dacára a magyar kormányzatnak nincsen távlatos gazdaságpolitikája, a hazai vállalkozások versenyhelyzete romlik, a korrupció és a fekete gazdaság nő, a gazdasági szabályozás romló minőségű, a növekedés alapjai több évre előre megroggyantak. Magyarán a nemzet szabadságharca minden frontján merő fikció csupán, a kormánynak nincs nemzeti gazdaságpolitikája (hatalompolitikája van), amire jó példa, hogy az állam legújabban milliárdokat juttat közpénzből rosszul gazdálkodó vagy tőkekivonással szándékosan megrabolt húsos cégeknek, hogy ideig óráig elkerülje munkahelyek ezreinek megszűnését. No, erről meg az állami tulajdon veszélyei kapcsán írtam a Hazugságok sorozat első részében. (Képzeljük el, mennyire racionális gazdálkodást folytat majd a Pápai Hús jövőbeni többségi tulajdonosa  — a Pápai Önkormányzat. Viszont cserében virtigli magyar cég gyártja majd — amíg gyártja — a pápai párost. Csak győzzük számolni majd az elfolyó pénzünket.)

Facebook Comments