A Fidesz aláhullása

A Fidesz aláhullása

Érveljünk abból a keretrendszerből kiindulva, ami az értelem számára adott. A Fidesz természetesen nem konzervatív párt. (Se nem polgári, de több mint populista. Éppen ez a probléma.) A stilizált forradalom, amellyel hatalomra jutott, ugyan nem idegen a konzervatív tradíciótól (ellen-forradalom képében főleg Franciaországból ismert), de ez túl vékony jég a tánchoz, átsurranni sem lehetne rajta. Nem az a tipikus fundamentum. Bakunyinra, mi a forradalom, ha már egy parlamenti választás is az, és mi a konzervativizmus, ha a forradalomról ismerszik meg?! Ugye, értelmetlen.

És mi az antikommunizmus, ha széles e vidéken nincsen kommunista? Azért ezek számítanak, mert az önmeghatározás szélsőséges voluntarizmusa modellértékű posztmodern gesztus ugyan, de még egyszer, mennyire konzervatív? Semennyire. Arrogánsnak persze arrogáns, de több is ennél.

Tehát se forradalmi, se antikommunista. Valójában — ezek hiányában, amelyekkel az értelem számára még megragadható lenne — le sem írható. A fülkeforradalom a fikció diadala a valóságérzékelések fölött, a válságba jutott, szétesett valóságérzékelések (az enyém, a tied) zárójelbe tétele, a valóságérzékelések válságának felülírási kísérlete — az abszolút radikalizmus, egy új logika jegyében. Egy talaját vesztett szociológiai tény (a magyar társadalom) meghágatása egy fiktív közeggel, a szöveg (akik mi vagyunk) áthelyezése egy fiktív szövegkörnyezetbe, ahol a szövegnek már nem lehet folytatása, elveszíti minden autonómiáját, végképp szétesik. A fikció célja a valóságok gyarmatosítása, kivéreztetése, vagy elnémítása. Többről van itt szó, mint puszta populizmusról vagy a régi típusú — mszp-s — korrupció intézményesítéséről.

A Fidesz nem a szövegek lényegi pluralizmusát igazolja és védi (mint a posztmodern antiliberális, pl. francia politika a köztéri karácsonyfaállítás vagy a csadorviselés tilalmával, vagy az MSZP az “élni és élni hagyni” korrupciós logikájával), hanem a lényegi pluralizmust vágyja feloldani a fasiszta, államlényegű diszkurzusban (“mindenki örvendhet, minden az enyém, beleértve mindenkit”.) Nem egy szövegre tromfol rá, mint az eléggé radikális Marx tette annak idején, hanem magára a szöveg lehetőségére. A textust teljesen a voluntarista kontextusba emeli és abban számolja fel. A szöveg lehetőségét, lényegi racionalitását és autonómiáját támadja. A Fidesz forradalma a valóságok gyarmatosításáról, boldog vagy kényszerű önfelszámolásáról, a szöveg végéről akar szólni. A Fidesz a legtágabban értelmezett hagyományra — a kultúra értelmi konstitúciójára — akar pontot tenni. Antikonzervativizmusa a lehető legradikálisabb. Mi sem áll távolabb tőle, mint a konzervativizmus.

Orbán nem viccel. De a programjához, az alapvető szövegek felülírásához gyenge. A gazdasági logika és a valóságérzékelések önvédemi mechamizmusai végül leküzdhetetlenek maradnak számára. Vélhetően ezt már látja is. A nagy mű romjai alatt fogja lelni politikai halálát. A válságból táplálkozott, megoldania vagy fölébe kerekednie nem sikerült, a torzón új harcok kezdődnek majd, új ambíciók születnek. A világunk azonban már sosem lesz az, ami Orbán előtt volt.

Facebook Comments